Korábbi bejegyzésünkben olvashattátok, hogy Tortamánia címmel ismétlődő rovatot indítunk, melyben cukrászatokat, sütemény lelőhelyeket fogunk bemutatni esküvői szemszögből.
Minden cukrászda ugyanazt a kérdőívet kapta, hogy azonos feltételekkel indulhasson a Jegyespárok és Kedves Olvasóink kegyeiért. 🙂 Azért, hogy teljes képet kaphassatok róluk, a kérdőívünkben kértük őket, hogy rövid bemutatkozással kezdjenek.
Az általunk megkérdezett cukrászdákat javasoljuk személyesen is felkeresni, hogy ne csak a leírtak győzzenek meg Titeket, hanem az ízvilág és a forma. Minket meggyőztek! 😉
És íme!
Az első bemutatkozónkat, a Nándori Cukrászdát Budapesten a IX. kerületben találhatjátok.
1092 Budapest, Ráday utca 53.
Mobil: +36 70/977-0100
Tel.: +36 1/215-8776
Bemutatkozó történetük:
1957 év elején a Ráday utcában kinyitott a Varga Cukrászda. Cukrászdánk először a 2013-as évben mérettette meg magát, a komoly múltra visszatekintő Magyarország Tortája, és az akkor még „gyerekcipőben” járó, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által kiírt, Magyarország Cukormentes Tortája versenyeken. Nem is akárhogyan… A Magyarország Tortája versenyben 2013-ban az azóta vendégeink egyik kedvencévé vált Legényfogó torta a IV., míg a Zalavári Gesztenyetorta a III. helyezést érte el. Még nagyobb sikert értünk el a Magyarország Cukormentes Tortája versenyben: 2013-ban ugyanis Cukrászdánk tortája, a hozzáadott cukor, fehér liszt, mesterséges adalékanyag és tartósítószer nélkül készült Ribizlihabos-almás réteges lett a verseny I. helyezettje. A vendégeinktől érkező sok-sok pozitív visszajelzés, és a felénk áradó szeretet arra sarkalt bennünket, hogy 2014-ben ismét maradandót alkossunk. Így született meg a Csokis kaland, amely 2014-ben ugyancsak elnyerte a Magyarország Cukormentes Tortája címet. Cukrászdánk a két Magyarország Cukormentes Tortája verseny megnyerését követően célul tűzte maga elé az ételintoleranciában szenvedő vendégek lehető legszélesebb körű kiszolgálását, melyhez a jövőben is tartani fogjuk magunkat.
Esküvő, vagy egyéb rendezvény kapcsán hány fő a maximális létszám, amit a cukrászda vállal “kisütni”?
- Akár több ezer fő részére is.
A tortát, a süteményeket kiszállítjátok-e az esküvő helyszínére? Ha igen, milyen földrajzi kereteken belül?
- Igen, vállalunk szállítást Magyarországon belül.
A rendezvény előtt általában mennyivel szükséges az ajánlatkérés, illetve a megrendelés? Foglalási feltételek? Személyes konzultáció? Kóstolás?
- Egyszerű rendelés esetén: egy-két nappal előtte.
- Figurális/marcipános torta rendelés esetén: négy nappal előtte.
- Esküvői torta esetén: három-négy héttel előtte. (Esküvői egyeztetések általában személyesen történnek, melynek keretében kóstolásra is van lehetőség.)
Milyen extra -táplálkozást érintő- igényeket tudtok kielégíteni (glutén,-laktózmentes,…)?
- Készítünk laktózmentes, tojásmentes, tejmentes, gluténmentes, élesztő nélküli, és hozzáadott cukrot nem tartalmazó süteményeket is, gondolva az ételintoleranciával küzdő vendégeinkre.
A cukrászdának vannak-e extra szolgáltatásai, amiket a kérdőívünkben nem említettünk, de fontosnak tartjátok megemlíteni?
- Extrán cukik vagyunk. ☺ Igyekszünk minden hozzánk betérő vendég kívánságát megvalósítani.
Szükség esetén, a helyszínen- térítési díj fejében- tudtok-e hűtőkocsit biztosítani?
- Ritka kérés. De előfordult már.
Milyen tortaállvánnyal dolgoztok, ezek bérlési feltételei, egyéb tudnivalók…?
- Az emeletes tortákat minden esetben rejtett állványra építjük. Ez segít a pároknak a szeletelésnél, és segítség nekünk, hogy az alsó tortának ne kelljen elbírnia a fölötte lévőket. Kauciós díj ellenében építjük a tortákba.
Vállaltok-e a vendégek részére süteményes csomag összekészítést?
- Igen, ez általában köszönő ajándék formájában szokott testet ölteni.
Mi volt a legextrémebb kérés, amit egy jegyespár kért/rendelt az esküvőjére menyasszonyi tortának?
- Nálunk minden esküvői torta egyedi. De természetesen a torták között is vannak szokatlanabb kérések, melyeknek lehetőségeinkhez mérten igyekszünk eleget tenni. Extrémebb megoldás lehet az, hogy egy torta diszítettebb a szokásosnál vagy olyan különleges formát ölt, ami a hagyományos emeletes tortához képest extrémnek tekinthető.
Melyik esküvői tortátokra vagytok a legbüszkébbek?
- Minden esküvői torta ugyanolyan fontos. Akkor vagyunk boldogok, mikor a párok esküvő után jelzik elégedettségüket. Azért dolgozunk, hogy örömet okozzunk minden egyes tortánál. A legbüszkébbek akkor vagyunk, mikor egy szem morzsa sem marad.
Mi a cukrászatban az EgyKisFlanc – a csipetnyi fűszer-, egyéni sajátosság, amiért a Jegyespár, Megrendelő a Nándorit válassza?
- Nem szokásunk kampányolni magunk mellett, aki bizalmat szavaz nekünk annak minden tudásunkkal igyekszünk a kívánságát teljesíteni.