Amikor polgári szertartásról beszélünk, lelki szemeink előtt valószínűleg felsejlik a nemzeti színű szalaggal felruházott anyakönyvvezető képe, és már-már halljuk a sztenderd szöveget is hozzá. Sokunkban a mai napig fel sem merül, valójában hányféle megoldás jöhetne szóba a házasságkötés kapcsán.
Szeretnénk ezek közül néhány lehetőséget bemutatni. Újra a való élethez nyúltunk, Párokat kértünk meg, meséljenek NAGY NAPjuk polgári szertartásáról és három őszinte beszámolót kaptunk.
Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet, hogy a saját szavaikat, véleményüket idézzük, melyet cenzúra nélkül jelenítünk meg!
V1: Hivatalos polgári szertartás egy hétköznapon, két tanúval. Az esküvő napján pedig a vendégsereg előtt egy barát által vezetett meghitt ceremónián, személyes párbeszéddel, vallomásokkal fogadtak örök hűséget.
„A saját esküvő szervezésekor szinte a legelején eldőlt, hogy egyházi szertartást nem szeretnénk, és ehhez mindvégig tartottuk is magunkat. Szerintünk az egyházi szertartás nem teljesen őszinte, sok esetben csak a külcsín miatt szeretnének a párok templomi esküvőt, vagy megszokásból és felnőtt fejjel keresztelkednek meg házasulandók az egyházi szertartás miatt. Számunkra álságos lett volna, hogy egyikünk a másik kedvéért keresztelkedik meg, és nem meggyőződésből.
Annak ellenére is hoztuk meg ezt a döntést, hogy Anna vallásos családból származik, akik rendszeresen templomba járnak. Mi egymásnak szerettünk volna hűséget fogadni a barátaink és a szeretteink társaságában, és azt szerettük volna, hogy ők legyenek a tanúi ennek, de ugye ez nem zárja ki Isten jelenlétét. Számunkra a zöld természet inkább van közel Istenhez, mint a templom (kinek mi). A keresztényi értékeket magunkénak tekintjük, ehhez viszont úgy gondoljuk nem szükséges az egyház intézménye.
A polgári szertartáshoz is azért ragaszkodtunk csak, mert törvényileg kötelező feltétele a házasságnak. Mindketten úgy éreztük, hogy legyen akármilyen leleményes az anyakönyvvezető, a személye mindig kicsit kilóg a násznépből a nemzeti színű szalaggal együtt, amit viselnie kell. A mi meghitt, két tanúval lebonyolított polgári szertartásunk szinte napra pontosan fél évvel megelőzte a széleskörű ceremóniát. Ez alatt a fél év alatt nem titkoltunk házasságunk, de nem is raktuk a kirakatba. Aki észrevette a gyűrűt, annak elmeséltük, de egyébként nem beszéltünk róla, mert számunkra az „igazi“ szertartás az csak később következett be. A két tanú két legjobb barátunk volt és a szülőket is kihagytuk a polgári szertartásból. Nem utolsó szempont volt a külön időpontos polgári szertartás mellett, hogy a szabadtéri esküvő helyszínére horror áron jött volna ki az anyakönyvvezető, viszont egy átlagos hétköznapon minimális összegért, vagy ingyen lebonyolítják 15 perc alatt az egészet. Mellesleg a mienk nagyon jó hangulatban telt el, pont azért, mert nem volt rajtunk a vendégsereg előtti megfelelés kényszere.
A széleskörű szertartás levezetésére egy közös barátunkat kértük meg, aki jól ismer minket a kapcsolatunk kezdete óta, és megvan benne a komolyság és a lazaság ideális aránya. Valamint nem lesz lámpalázas ha egy szélesebb publikum előtt kell megszólalnia. A szertartás kötelező elemeit szinte mindenki ismerheti, ezért ezeket nem volt gond összeollózni, de nem is fontos, hogy betűre pontosan ragaszkodjunk az ilyenkor hivatalos szövegekhez. Egyszer elpróbáltuk a ceremónia menetét hármasban, de egyikőnk se tudta mit fog mondani a másik. Annával abban egyeztünk meg, hogy saját szavainkkal egy oldal hosszúságú esküt fogalmazunk meg, melyben a kapcsolatunkról és arról beszélünk miért szeretjük a másikat. Azt se tudtuk, hogy a barátunk mit fog mondani a szertartás alatt, de teljes volt a bizalmunk iránta, és nem is okozott csalódást.
A szertartás szervezése során sokszor felmerült, hogy engedjünk a szülők kérésének és az általuk kedves, vagy nekik tetsző módon rendezzük meg azt, de mindvégig kitartottunk a saját elképzelésünk mellett. Mi mindenkit bátorítunk, hogy bármi is legyen az elképzelésük, végig álljanak ki mellette, hiszen ez a nap róluk szól! Egyszer lesz esküvőjük az életben és az legyen olyan, amilyet ők szeretnének! Mi ezzel a meghitt, barátunk által levezényelt fogadalomtétellel ezt teljesen elértük, és mindamellett, hogy nagyon megható is volt, de könnyebb is. Nem nehezedett ránk a megfelelés súlya és ha olykor besültünk is a szövegünkbe nem volt kínos, inkább jót nevettünk.“
V2: Polgári szertartás egy hétköznapon két tanúval. Az esküvő napján a vendégsereg előtt szertartásvezető személyes hangvételű ceremóniájával fogadtak egymásnak örök hűséget. (Klasszikushoz hasonló szertartásmenet.)
„A hivatalos polgári szertartásunk az esküvő előtt három héttel zajlott le egy hétköznap, két tanúval a lakóhelyünk szerinti házasságkötő teremben, az esküvőnkön pedig szertartásvezető tartotta meg a szertartást.
Amikor elkezdtük szervezni az esküvőnket, első körben a hagyományos felállásban gondolkoztunk, tehát hivatalos szertartás az esküvő napján.
A Nagy Napunk kapcsán az elsődleges szempont az volt számunkra, hogy a lehető legkevesebbet kelljen A-ból B-be menni a násznépnek (és persze nekünk 🙂 ), tehát a készülődés, vendégvárás, a szertartás és a vacsora egy helyen legyen, ezért alapból olyan helyszínt kerestünk, ahol lehetőség volt a szabadtéri szetartásra.
Mint az a szervezés közben kiderült, ahol az anyakönyvezetők vállalnak házasságkötő termen kívüli szertartásokat, eltérő, de meglehetősen borsos díjazása van ennek a szolgáltatásnak. Ezért a borsos díjazásért szerintünk meglehetősen rugalmatlan ellenszolgáltatást kaptunk volna csak. Ez azt jelenti, hogy az anyakönyvezetőnek aznap több esküvője is lehetett volna, éppen ezért ha mondjuk jött volna egy futó zápor – ez az utóbbi évek kiszámíthatalan nyári időjárásánál bármikor előfordulhat-, nem várta volna meg, amíg az elvonul, ezen kívül pedig magába a szertartásba se lett volna túl sok beleszólásunk.
Ekkor került képbe a szertartásvezető, aki „hivatalosnak tűnő” szertartást tart bármilyen helyszínen, aznapra csak egy esküvőt vállal, és a díjazása is kicsit szerényebb, mint a kihelyezett szertartásokat tartó anyakönyvvezetőknek. A hivatalosnak tűnő szertartás egyetlen alapkövetelménye pedig, hogy a Nagy Napig meg kell történnie a hivatalos házasságkötésnek.
Pozitívumok, amik a döntésünket igazolták:
– menyasszonyként a meglepően meghitt hivatalos polgári szertartást szinte végigbőgtem, viszont az „álszertartáson” egy könnycseppet sem hullattam. (Nem mintha nem lett volna megható a szertartás, de szerintem korábban már kijött belőlem a feszültség, stressz.) Ez a fényképek és a smink szempontjából nem utolsó szempont… 😉
– maximálisan személyre szabott, a megismerkedésünk és a főbb életútunkkal tarkított, nem túl sok – nem túl kevés szertartásban volt részünk, amit a szertartásvezető velünk együtt állított össze.
– egy fiatal, számunkra szimpatikus személy volt jelen az esküvőnkön, nem pedig egy olyan személy, aki lehet, hogy külseje, hangja, … miatt nem lett volna szimpatikus számunkra
– rugalmas jelenlét a szertartásvezető részéről
– a vendégek a mai napig dícsérik, hogy mennyire különleges, meghitt volt a szertartás
– mivel kellően korán volt a hivatalos polgári szertartás, még aznap elmentünk, és a megváltozott nevemre megcsináltattuk a hivatalos igazolványokat, amik így a nászútig már el is készültek.”
V3: Az esküvő napján a vendégsereg előtt fogadtak örök hűséget hivatalos anyakönyvvezető által vezetett esküvőn az esküvői vacsora-buli helyszínén.
„Mi a klasszikusnak számító szertartásmenetet választottuk. Hagyományos polgári szertartásunk után egyházi szertartásunk is volt. Úgy gondoltuk, hogy egy napba sűrítjük ezt a felemelő élményt, szerettük volna, ha mindenki részese lehet minden eseménynek. Szerencsére olyan településen tartottuk az esküvőnket, ahol kijött a kért helyszínre az anyakönyvvezető, és kihozta A Könyvet. Akkor még létezett a hagyományos formájában, amit ott, helyben írtunk alá.
Az esküvői helyszínünk a születési és a lakóhelyünk nagyjábóli metszéspontja volt. Olyat szerettünk volna választani, ami számunkra ad még egy plusz varázst. Elengedtük azt, hogy melyik vendégnek, rokonnak mi lenne az optimális, ezért mindenkinek utaznia kellett. Viszont az utazás okozta kellemetlenségek miatt szerettük volna már a megérkezésükkor megvendégelni őket.
A vendégvárás és a polgári szertartás lebonyolítására a vacsorahelyszín terasza adott teret. Biztosítottak a meghívottaknak székeket, a szertartáshoz asztalt, mi pedig gondoskodtunk a dekorációról és a hangosításról.
A polgári szertartás szép volt, viszont nem annyira személyre szóló. Szerintünk azért az átlag hivatalinál hangulatosabb. Az anyakönyvvezető mindent megtett, ami tőle tellet. Nekünk pont elég volt, ugyanis az egyházi szertartás volt számunkra fontosabb. A kötelező polgári után az egyházi szertartás néhány km-re lévő kis kápolnában volt.
Bár az egymás utáni két szertartás hosszabb időt vett igénybe, nem bántuk meg, hogy mindent egyben tartottunk meg. A vendégvárás és a polgári szertartás megalapozta a hangulatot és a számunkra fontosabb, meghitt egyházi szertartásról legalább nem volt késő vendég:-)
Utólag belegondolva a vendégfogadással összekötve, a csak a szertartásokra meghívott vendégek is többet ünnepelhettek velünk, nemcsak beugrottak az esküvőnkre.“
Javasoljuk, mérlegeljetek, hallgassatok a szívetekre! Válasszátok a hozzátok legközelebb álló megoldást! Jó esetben ez az esemény csak egyszer fordul elő mindenki életében…